GYŐR UTCÁI

Győr város közel 1100 naprakész közterületének ismertetése CZVIKOVSZKY TAMÁS szerkesztésében és fotóival.

Újváros                                                              

A városrészt 1905-ben csatolták Győrhöz. A mára lassan ismét visszakapott státusza, újra épített szép házaival, visszatér a polgári környezetbe. És a közeli fejlesztések teszik dinamikusan fejlődő városrésszé. Valamikor a Kossuth Lajos utca volt az 1-es főút Győrön átvezető tengelye. A korábbi századokban a város meghatározó polgárai voltak az újvárosiak, akik kereskedelemmel, kézművesiparral, hajózással foglalkoztak. Északon a Bercsényi-liget, délen a Budapest – Hegyeshalmi vasút, nyugaton Abda és Ikrény határa, keleten és délen a Rába határolja be. A városrészhez szervesen hozzátartoznak a Fazekas vermek, és Pós domb kertjei is.

 

Abdai út

2020-ban került elnevezésre az 1. sz. főúttól északi irányba fekvő kereskedelmi telep (Somos major) bevezető utcája, ami a szomszédos település, Abda nevére utal.

Áchim András utca

Áchim L. András (teljes nevén Áchim Liker András, 1871-1911), gazdálkodó, parasztpolitikus, országgyűlési képviselő. Az alföldi agrár-mozgalmak fő alakja, és szervezője. A Kárpát-medencében élők, magyarok és nem magyarok összefogását szorgalmazta. 1948 óta hívják így az utcát. A Dankó Pista tértől induló utca a Holt-Rábca töltéséig tart. (Korábbi elnevezése: Öreg utca – 1856)

Árvaház utca

Az utcában a ma is működő Szervita nővérek rendházában árvaház is volt, innen az utca neve 1948-tól. A Szervita nővérek 1941-ben telepedtek le Győrben, azzal a céllal, hogy itt, az akkori nyomor enyhítésére napközi otthonos óvodát és iskola napközit létesítsenek. Az utca a Bercsényi ligetet a Zúgó utcával köti össze. (Korábbi elnevezései: Rákász utcza – 1893; Szervita utca – 1942)

Átló utca

A Pós dombi kertekben a két vasútvonal (Bp. – Hegyeshalom és a GySEV) közötti átlós irányban futó utcát 2015-ben nevezték el.

Bakter utca

A Pós dombi kertekben a két vasútvonal (Bp. – Hegyeshalom és a GySEV) közötti utcát 2015-ben nevezték el.

Bálint Mihály utca

Bálint Mihály (1841-1921) gyáros. A Győri Szeszgyár egyik alapítója volt. 1904-ben Győr város díszpolgári címét kapta és a korábbi Rác utcát még életében, 1913-ban róla nevezték el. Nagylelkű adományaival, támogatásaival hozzájárult a színház és az evangélikus szeretetotthon létrehozásához. De támogatta az iskolai oktatást, a szegényebb tanulókat, illetve alapítványt hozott létre az első világháborús hadiárvák és hadiözvegyek megsegítésére. Végrendeletében jelentős összeggel támogatta a győri művészeket és a város művészeti életét. Az utca 1. számú épületén emléktábla van. A Pető i tér és a Kossuth Lajos utca összekötő utcája. (Korábban: Rácz utcza – 1893)

Beér köz

A Kossuth Lajos utcát a Rába utcával összekötő közt már az 1890-es évektől így hívják. A név eredete sajnos nem ismeretes.

Bercsényi liget

Lásd.: Szigetnél

Bécsi út

A Kossuth Lajos utca folytatásaként, az 1-es főút valamikori nyomvonalának volt része a főút győri átvezetésének megépüléséig. A Bécs felé mutató utat már 1856 óta így hívják. Mintegy 150 méter hosszon még a régi kockaköves útburkolat van a Radnóti szobor (Melocco Miklós, Kossuth díjas szobrászművész alkotása) előtti részen. Idáig tart az út az 1. sz. főútból való kiágazásától.

Béke utca

A Nép utcát a Vasas utcával köti össze. 1955ben nevezték el.

Bethlen István tér

Gróf Bethlen István (1874-1946), jogász, 1921 és 1931 között Magyarország miniszterelnöke. Kormányával a trianoni béke után megcsonkított ország gazdaságát sikerült helyreállítani, így Győr ipari fellendülése is elindult. 2018ban nevezték el a kis teret a Kossuth Lajos utca és a Pető i tér találkozásánál. Ugyanekkor avatták fel egész alakos szobrát is, melyet Páljános Ervin szobrászművész készített.

Birkás köz

A rövid kis köz a Bercsényi liget és a Kossuth Lajos utca között van – 1893-tól így hívják.

Bokréta utca

A Somos utcától induló és a Holt-Rábca töltéséig tartó utcát 1953-ban nevezték el.

Brigád utca

A Liget utcából induló utca a Somos nevű területen a Holt-Rábca töltéséig ér. 1955-ben kapta a nevét.

Budai Nagy Antal utca

Budai Nagy Antal (? - 1437), erdélyi kisnemes, az 1437-es parasztfelkelés vezére. Az utca 1948-ban kapta nevét. A Festő utcáig tartó utca a Bálint Mihály utcától indul. (Korábban: Széles utca – 1856)

Burcsellás köz

Nevét azokról a vízi fuvarosokról kapta, akik Győr város gabonakereskedelmének virágzása idején lapos fenekű, fedélzet nélküli hajókon, burcsellákon szállították áruikat. A burcsellások a mai Budai Nagy Antal (korábban Széles) utcában laktak, majd 1948ban ezt a közt nevezték el róluk. (Korábban: Plébánia köz – 1893)

Cinege utca

A Fazekas vermek kertjeiben a Kányavári utca és a GySEV vasútvonal melletti rövid utcát 2002-ben nevezték el.

Cinka Panna utca

Cinka Panna (1711?-1772), legendás cigányzenész, virtuóz hegedűs. Férjével, aki nagybőgőn játszott, valamint annak két ivérével megalakították az első igazi cigányzenekart: két hegedűs, cimbalmos, bőgős, amivel bejárták az országot. 1958 óta hívják így az utcát. A Bercsényi liget Sziget felőli ágától indul a Zúgó utcáig.

Cukrász köz

Egyik legrégebbi elnevezésű közterület Újvárosban – 1856-ban kapta a nevét. A Rózsa közt köti össze a Budai Nagy Antal utcával.

Csipkegyári út

A Gardenia Csipkefüggönygyár nagy múlttal rendelkező győri cég volt az új évezredig. Függönyöket gyártott és forgalmazott elsősorban Magyarországon, de erős export tevékenységgel rendelkezett számos, főként európai ország felé. Az utca a gyárról kapta nevét 1913-ban. Az 1. sz. főútból ágazik ki.

Dankó Pista tér

Dankó Pista (1858-1903), cigánymuzsikus, nótaszerző. Közel 400 népies műdalt írt. Személyét több író és költő megörökítette, többek között Ady Endre, Juhász Gyula, Móra Ferenc és 1940-ben ilm is készült róla. 1948-ban nevezték el a Zúgó utca melletti teret.

Dél utca

A Gyepszél utcát a Liget utcával köti össze az 1933-ban elnevezett utca.

Dózsa sor

A Fazekas vermek kertjeiben a Tarkarét utcából a Rába töltésig tartó közterületet 2001-ben nevezték el. (Dózsa György – lásd: Révfalunál)

Dr. Róth Emil utca

Dr. Róth Emil (1907-1944), hittudományi történész, a győri izraelita hitközség főrabbija. Emlékét az egykori zsinagóga épületének nyugati homlokzatán elhelyezett emléktábla is őrzi a 2003-ban róla elnevezett utca mellett. A Kossuth Lajos utca és a Pető i téri körforgalom közötti utca.

Eper utca

A Fazekas vermekkertjeiben a Tarkarét utcából a Rába töltés irányába ágazik ki a Levél utcáig.

Esze Tamás utca

Esze Tamás (1666-1708), kuruc brigadéros, a Rákóczi-szabadságharc vezéralakja. Az utca 1947-től viseli a nevét. A Nép utcát köti össze a Dél utcával.

Farkas Mátyás út

Farkas Mátyás (1867-1934), polgármester. Hivatalát 1915 és 1928 között látta el, és nagyvonalú elképzeléseivel megerősítette a város életét. Többek között az ő idejében épült meg a révfalusi, azaz Kossuth-híd is. Az új utat, ami a Gyepszél utca és az 1-es főút között épült, 2019-ben nevezték el emlékére.

Festő utca

A városban a 19. és 20. század elején jelentős és híres volt a posztó-, kelme- és a kékfestő ipar. Ezeknek az iparosoknak nagy része ebben az utcában lakott – innen az elnevezés 1831 óta. A Kossuth Lajos utcából ágazik ki és a liget utcáig tart.

Gerbera utca

A Fazekas vermek kertjeiben a GySEV vasút mellet a Tarkarét utcából ágazik ki a Rábamenti dűlőig. 2001-ben kapta a nevét.

Gyepszél utca

Eredetileg, 1848-ban az utca két részből állt: Gyep és Szél utcákból. 1900-ban egyesítették Gyepszél utca néven, majd Miákits Ferenc utca volt 1947 és 1953 között. 1953-ban kapta vissza mai nevét. A Lencse köz folytatásában a Nép utcáig tart.

Gyógyszertár köz

A 18. században itt volt az Arany Sas gyógyszertár, amiről a szűk köz 1908-ban kapta a nevét. Az ezt a nevet viselő gyógyszertár ma, a Híd utca és Knézich utca sarkán van Szigetben. A csak gyalogos forgalomra alkalmas köz a Bercsényi liget és a Kossuth Lajos utca között van.

Gyűrű utca

A Fazekas vermek kertjeiben a 2002-ben elnevezett utca a Tarkarét utcából ágazik ki.

Haladás utca

A Liget utcából induló utca a Somos nevű területen a Holt-Rábca töltéséig ér. 1955-ben kapta a nevét.

Halász utca

A Fazekas vermek kertjeiben a Tarkarét utcából a Rába töltésig tartó közterületet 2001-ben nevezték el.

Halbritter Mátyás utca

Halbritter Mátyás (1944-2011.) Több mint négy évtizeden át dolgozott különböző beosztásokban a Győri Keksz és Ostyagyárban, melynek hosszú ideig vezetője is volt. A munka mellett a jótékonykodás is fontos szerepet játszott az életében, a kekszgyár nyugdíjasainak megsegítésére létrehozta a Győri Keksz Nyugdíjasainak Alapítványt. Az Első Győri Lions Klub elnökeként és titkáraként is tevékenykedett, segített a vörösiszap sújtotta térség gyerekeinek és támogatta a fogyatékkal élőket is. Munkásságát 1996-ban Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata „Pro Urbe Győr” díjjal ismerte el. A Bercsényi ligetből kiágazó új utcát 2021-ben nevezték el róla.

Hungária utca

A Dankó Pista térből kiágazó zsákutcát 2003ban nevezték el.

Ikrényi út

2013 óta nevezik így azt az utat, ami Ikrény fele ágazik az 1. sz. főútból és a Bp. – Hegyeshalom vasútvonalig tart.

Iszkápa köz

Hajók, dereglyék, burcsellák, ladikok deszkáit iszkápákkal (eszkábákkal) erősítették össze. Az iszkápa „U” alakú szöghöz hasonló, lapos vaskapocs, amelynek két hegyes vége derékszögre van hajlítva. Főleg fából készült hajók, ladikok egyes részeinek összekapcsolására használták, illetve faeszközök réseit, teknők repedéseit foltozták (eszkábálták) össze vele. Az utcában laktak azok a szegkovácsok, akik a burcsellásoknak készítették ezeket az ácskapocshoz hasonló szegeket. 1856 óta így hívják a közt, ami a Zúgó és Tűz utcákat köti össze.

Jakobinus utca

A magyar jakobinus mozgalom 1794-ben a Magyar Királyságban szerveződött titkos mozgalom volt. A francia forradalom politikai eszméinek fő vezére Martinovics Ignác és társai voltak. Az utca neve ennek állít emléket 1948tól. A Rába utcától a Bercsényi ligetig tart.

Kálvinista utca

A kálvinizmus (református hit) egy, a Kálvin Jánosról (1509-1564) elnevezett vallás, amely elszakadt a római katolikus egyháztól. Már 1856 óta így hívják az utcát. A Selyem utcát a Budai Nagy Antal utcával köti össze.

Kámán utca

A török eredetű, nagyon ritka fér i keresztnév, a Kálmán név alakváltozata. 1893-as utcanév-elnevezésének oka nem ismert. A Bercsényi liget déli (Újváros felőli) oldalától az Áchim András utcáig tart.

Kányavári utca

A Fazekas vermek kertjeiben a Gerbera utcából déli irányba kiágazó utcát 2002-ben nevezték el.

Kazamata utca

A név várak, erődök földalatti járatát jelenti. Az 1848-49-es szabadságharcban idáig építették a városvédő sáncokat, földalatti alagutakat. A város alatti járatokra utal a név már 1703-tól. A Bálint Mihály utcából ágazik ki.

Kertbarát utca

A Fazekas vermek kertjeiben a Tarkarét utcából a Rába töltésig tartó közterületet 2008-ban nevezték el.

Kis utca

Ez az utca, bár „kis” a neve az újvárosi utcák hosszát illetően a középmezőnybe sorolható. Igaz, zsákutca. A Gyepszél utcából ágazik ki, már 1900 óta.

Kossuth Lajos utca

Kossuth Lajos (1809-1894), politikus, Magyarország kormányzója. Kevés olyan település van az országban, ahol nem neveztek el róla utcát, vagy teret. A magyar szabadságharc szellemi vezére volt 1848-49-ben Széchenyivel, Pető ivel együtt. Az utca nyomvonala több évszázada is itt vezetett nyugat felé. És fő útvonala lett a motorizáció után, a Győrön átvezető Budapest-Bécs országútnak is. Kossuth Lajos születésének 90. évfordulóján nevezték el az utcát 1899-ben. A Pető i tértől induló utca, ami a fő utcája Újvárosnak, az 1. sz. főútba csatlakozik a Csipkegyári út-Bécsi út találkozásánál. (Korábban: Öreg utcza – 1703; Feö utza – 1831; Március 15-ke utcza – 1848; Fő utcza – 1856)

Kút utca

Régi, 1893-as elnevezés, az akkoriban ritkán előforduló kút egyikére utal, ami az utcában volt. A Kossuth Lajos utcából indul és a Festő utcába torkollik.

Lencse köz

A Kossuth Lajos utcából indul, majd Gyepszél utcaként folytatódik a valamikori olajgyár iparvágányától. 1893-ban is így hívták a közt.

Levél utca

A Fazekas vermek kertjeiben az Eper utcából ágazik ki. 2017-ben kapta nevét.

Liget utca

A Kossuth Lajos utcából kiágazó hosszú utca a Rábca töltéséig ér. Eredeti nevét 1994-ben kapta vissza, 94 év után. (Korábban: Liget utca – 1900; Bokányi Dezső utca – 1947)

Magasles utca

A Fazekas vermek kertjeiben 2002-ben kapta a nevét a Kányavári és a Gerbera utcák között.

Mákos dűlő

A Rábca patkó alakban kanyargó régi medre, és a Somos közötti nádas terület mellett volt egy magasabb rész. Ez már márciusban alkalmassá vált, hogy a felázott talajba mélyen be tudják ültetni a mákot, aminek tenyészidejében nagy a vízigénye. Innen ered a terület neve, majd a dűlő nevének véglegesítése 2015-ben történt.

Muskátli utca

A Szegfű utcából indul és a Somos nevű területen a Holt-Rábca töltéséig ér.

Nép utca

A Liget utcától az 1. sz. főútig tart. 1955-ban kapta nevét.

Nyár utca

A Gyepszél utcát a Liget utcával köti össze az 1900-ban elnevezett utca.

Ótemető tér

Korábban itt volt Újváros temetője. Később a városrész legforgalmasabb helye lett piacával. A név megmaradt 1856 óta. Sok térkép nem is jelzi a Bálint Mihály utca - Kazamata utca – Selyem utca szegletében megbúvó teret.

Östreicher Emil

Östreicher Emil (1914-1992), Győrben született sokszoros magyar bajnok evezősversenyző, világhírű sportmenedzser, a Győri ETO budapesti tanácsadója. Olyan csapatok mellett tevékenykedett, mint a Wiener SC, a Real Madrid, a Torino, a Valencia, az Espanyol és a Schalke 04. Oroszlánrésze volt abban, hogy Puskás Ferenc emigrálása után a Real Madridban kezdhetett új labdarúgó-pályafutást. 1982-ben a magyar válogatott technikai igazgatója. A Puskás Nemzetközi Futball Alapítvány a neves sportvezető emlékezetére 2015-ben alapított Östreicher Emil-díjat, amit egy olyan hozzátartozónak ítélnek, aki egy korábbi nagy futballista pályafutását, életét segítette a háttérből a nyugodt légkör megteremtésével. A Bercsényi liget és az Achim András utcák közötti új utcát 2021-ben nevezték el.

Péterfy Sándor utca

Péterfy Sándor (1841-1913), pedagógus, tanügyi író. Győri vonatkozása, hogy itt tanított az 1860-as években. Az utcát a Tanítóegyesület kérésére 1932-ben nevezték el. A Pető i tér és a Rába kettős híd között húzódik, párhuzamosan a Mihálkovics sétánnyal. (Korábban: Rába szer – 1831)

Petőfi tér

Petőfi Sándor (1823-1849), költő, a magyar irodalom egyik legkiválóbb egyénisége. Kossuth Lajoshoz hasonlóan ritka az olyan település az országban, ahol utca, tér, művelődési ház ne lenne róla elnevezve. A tér 1896-ban kapta hivatalosan a nevét. (Korábban: Széna tér – 1893)

Pinkóca utca

A Pinka patak a keleti Alpokban ered és a Rába legjelentősebb mellékvize. A patak nevének kicsinyítő alakja a Pinkóca, amit 1856ban kapott az utca. A Liget utcából ágazik ki és a Dankó Pista térig ér.

Rába utca

Az utca kis változtatásokkal, 1831-től, mindig a folyó nevét viselte: Az Raba parton valo uj utca, Rába szer, Raab Gasse, Rába utcza, Raaba Ziele. Az utca a folyó vonalát követi a Pető i tértől a Budai Nagy Antal utcáig.

Rábamenti dűlő

A Fazekas vermek kertjeiben a Gerbera utcát a Tarkarét utcával köti össze. 2001-ben nevezték el.

Rábca utca

1831-től hívják így az utcát: Rabtza Szer, Rabnitz Gasse. A Nép utcát a Muskátli utcával köti össze.

Rát Mátyás tér

Rát (Ráth) Mátyás (1749-1810), győri evangélikus lelkész, az első magyar nyelvű hírlap szerkesztője, újságíró. A téren, az Evangélikus Öregtemplom előtt van a többször áthelyezett, javított emlékmű. A teret 1938-ban nevezték el. A téren található a győri Városháza tervezőjének (Hübner Jenő), a városnak ajándékként tervezett vámháza, valamint a Nepomuki Szent János kápolna. A Kossuth Lajos utca és a Híd utca találkozásánál, a Rába kettős híd nyugati oldalánál van.

Ribizli utca

A Fazekas vermek kertjeiben a Tarkarét utcából a Rába töltésig tartó közterületet 2001-ben nevezték el.

Rózsa köz

A Bálint Mihály utcát a Kossuth Lajos utcával köti össze. 1958-ban kapta a nevét.

Rózsakert utca

A Fazekas vermek kertjeiben a Rábamenti dűlőben északi irányba kiágazó utca 2001től viseli nevét.

Selyem utca

Az utcához közeli, az 1960-as évek végén megszűnt selyemgubó-gombolyító üzemről kapta a nevét, 1900 körül. A Kossuth Lajos utcától a Bálint Mihály utcáig tart.

Sóház köz

A köz 24-es száma alatt működött királyi sóhivatalról kapta a nevét. A sóhivatal a só kitermelésével, a só-jövedékkel és a só állami monopóliumából származó adóval kapcsolatos hivatal volt 1912-ig. 1856-tól hívják így az utcát. A szűk köz a Kossuth Lajos utcát és a Bercsényi ligetet köti össze.

Somos utca

A név 1900-tól a közeli valamikori Rábca által közrefogott patkó alakú területre utal. Mára csak a Holt-Rábca maradványai veszik körül a Somos néven ismert részt. Az utca a Liget utcától az Áchim András útig tart.

Sütő utca

Az utca a híres újvárosi kenyérsütő asszonyokról kapta a nevét 1856-ban. A Selyem utcától a Budai Nagy Antal utcáig tart.

Szalay Imre utca

Szalay Imre Emil (1872-1937), győri születésű hentes, mecénás. Élete regénybe illő – inasévei után kivándorolt Amerikába, ahol többszöri bukás után sikeres húsüzemet hozott létre. Az ő anyagi segítségével, csaknem a teljes vagyona feláldozásával támogatta Endresz György és Magyar Sándor óceánt átrepülő vállalkozását 1931-ben. (A sikeres repülés pilótájáról, Endresz Györgyről korábban a mai Roosevelt utca emlékezett meg.) A mecénásról először 1931-ben, majd 2001ben nevezték el ismét az utcát. A Liget utcától az Áchim András utcáig tart. (Korábban: Ősz utca – 1900; Szalay Imre utca – 1931; Botos Lőrinc utca – 1948)

Szegfű utca

A Nép utcától a Muskátli utcáig tart az 1959ben elnevezett utca az Ikrényi majornál.

Tajtékos utca

Az Ikrényi útból ágazik ki a 2015-ben elnevezett utca.

Taligás utca

A Holt-Rábca töltése mellet haladó utcát az 1960-as évek elején nevezték el. A Béke utca folytatásaként a Liget utcába csatlakozik. A névadás oka nem ismert.

Tarkarét utca

A Fazekas vermekkertjei gerincét képező utca a Bécsi útból ágazik ki. Keresztezve a MÁV és a GySEV vasútvonalait, a Rába töltéséig ér. 2001-ban kapta a nevét.

Tavasz utca

A Gyepszél utcát a Liget utcával köti össze az 1900-ban elnevezett utca.

Tél utca

A Gyepszél utca és a Liget utca között van, és már 1900 óta így nevezik.

Transzportház köz

Eredetileg a győri káptalan (a katolikus egyházigazgatás testületi szerve) a Belvárosból a fazekasokat ide telepítette. Akkori nevét, ami Fazokas ucza (Hafner Gasse) volt, értelem szerűen ezért kapta. Azután a szűk kis közben az 1800-as évek végén katonai anyagraktár és az azt őrző katonák szálláshelye volt. Ma talán depónak hívnák. 1893ban nevezték el a közt. (Korábban: Fazokas ucza – 1703)

Tulipán utca

A Nép utcát a Vasas utcával összekötő utcát 1959-ben nevezték el.

Tűz utca

A Burcsellás és az Iszkápa közök leírásához szorosan kapcsolódik ez az utca. Itt a régi feljegyzések szerint a kovácsok műhelyeiben mindig égtek a tüzek, bármikor készen állva a burcsellásoknak iszkápát készíteni, vagy lovakat patkolni. 1856-ban nevezték el az utcát. A Festő utcából induló utca a Dankó Pista tér mellet az Áchim András utcába torkollik.

Újhold utca

A 2015-ben elnevezett utca a Bécsi útból déli irányba ágazik ki az Ikrényi major irányába.

Újító utca

A Liget utcából induló utca a Somos nevű területen a Holt-Rábca töltéséig ér. 1958-ban kapta a nevét.

Úsztató utca

Az utca, a mai Bercsényi-liget helyén folyt Rábca folyóhoz vezetett. Leírások szerint az újvárosi fuvarosok, és az állattartók itt fürdették (úsztatták) állataikat. Ez az utcanév is 1893-ban kapta nevét. A Zúgó utcától indul a Bercsényi ligetig.

Vágány utca

A Pós dombi kertekben a két vasútvonal (Bp. –Hegyeshalom és a GySEV) közötti utcát 2015-ben nevezték el.

Vak utca

Ritkaság egy zsákutcát így nevezni. A találó nevet 1893-ban adták elődeink ennek a Szalay Imre utcából induló közterületnek.

Váltó utca

A Pós dombi kertekben a két vasútvonal (Bp. –Hegyeshalom és a GySEV) közötti utcát 2015-ben nevezték el.

Városház köz

Az újvárosi városháza a városrész középpontjában volt, amiről a közt is elnevezték 1893-ban. A Kossuth Lajos utca és a Bercsényi liget között vezet.

Vasas utca

1955-ben kapta a nevét a Béke utcából keleti és nyugati irányba kiágazó utca.

Velence köz

Elnevezésének oka ismeretlen. 1903 óta így hívják a falatnyi közt, ami a Kossuth Lajos utcából kiágazva zsákutcaként záródik.

Viola utca

A Liget utcából induló utca a Somos nevű területen a Holt-Rábca töltéséig ér. 1991-ben kapta a nevét. (Korábban: Vörös Október utca – 1958)

Zúgó utca

Bár az 1883. évi árvízkor zúdulhatott a víz, és ilyen már többször is előfordult, mégsem ez, és a későbbi árvizek adták a nevét, hiszen ennél korábbi térképeken is ez a név szerepelt. A Festő utcától indul és a Dankó Pista térig tart.

Zsombék utca

A Gyepszél utcát a Liget utcával köti öszsze az 1951-ben elnevezett utca. A közeli Somos-vidék lápos, zsombékos területére utal az elnevezés.



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 11
Tegnapi: 68
Heti: 156
Havi: 933
Össz.: 53 446

Látogatottság növelés
Oldal: ÚJVÁROS
GYŐR UTCÁI - © 2008 - 2024 - gyoriutcak.hupont.hu

A weblap a HuPont.hu weblapszerkesztő használatával született. Tessék, itt egy weblapszerkesztő.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »